László Margit: A sziget

Míg várnak, míg hiányzol...
Míg feléd derűs meleg árad,
Addig ne mondd, hogy kár volt,
Ne mondd, hogy hiába.

Míg van egy békés sziget a sodró
áradatban,
Hol enyhül a bánat és múlik a jelen,
Addig még érdemes a holnapra várnod,
Nyiss be az ajtón, és tedd le szívedet.

Míg szólnak tehozzád, és megfogják
a kezed,
Míg szavadat értik, és tudják a neved,
Addig még érdemes, addig még maradj!
Addig még muszáj tartanod magad!

Míg hívnak, és tudod, hogy oda kell érned,
Míg érzed az erőt, mi odahúz Téged,
Addig még ne zárj magadra ajtót!
Addig még te is fogadd a kopogót!

Isten az embert nem uralni szánta,
Ember az embernek méltó társa,
Ha nem tudsz már mást, csak
Önmagadat adni,
Oszd széjjel szívedet, és érdemes volt
Élni.

Igen, valószínűleg sosem voltam. Nem is hiszem, hogy voltam az (eltekintve a gyermeki rajongástól). (Ez egy válasz tsitso üzenetére (2008. 08. 26. kedd 05:24), amit ide kattintva olvashatsz)

Kedves Willy! Amennyiben a 87 az éveid száma, akkor elhiszem,hogy már csalódtál néhányszor.Esetleg azt hitted, szerelmes vagy,talán tényleg voltál is. De ha MÁR nem hiszel benne, és a 87 a születési éved, akkor te még SOHA nem voltál szerelmes, csak azt hitted! (Ez egy válasz X üzenetére (2008. 08. 26. kedd 02:35), amit ide kattintva olvashatsz)

Náh, nem hiszek már ebben...
Az emberek keresik, akarják ezt az érzést, ezért el is hiszik, hogy éreznek valamit ilyenkor. Hirtelen rajongás... (Ez egy válasz vica30 üzenetére (2008. 08. 25. hétfő 20:39), amit ide kattintva olvashatsz)

Pronto! Ünneprontó! Pedig a szerelem szép! Öl, butít, és nyomorba dönt!
(Ez egy válasz X üzenetére (2008. 08. 25. hétfő 19:45), amit ide kattintva olvashatsz)

egy srác írt ilyesmit a blogján:

A fiú vörös rózsával várta kedves barátnőjét a meki előtt,
arcán halvány vigyor futott át, mert tudta hogy este várja őt egy
jó kis
!!!BASZÁS!!!


(csak a végén hatalmas betűkkel. Csupán azért írtam, mert ez jutott eszembe róla. ) (Ez egy válasz Molly_anyó üzenetére (2008. 08. 25. hétfő 20:01), amit ide kattintva olvashatsz)

Csak addig irod hogy butaság amig nem találkozol valakivel akivel átéled a boldogságot
Amikor napközben is beleremegsz ha arra gondolsz nemsokára vele leszel
Amikor alig várod hogy megérintsd, átőleld, érezd az illatát
Amikor reggel felébredsz, a kedvesed még alszik nézed és elönt valami boldogság hogy szeret és szeretheted
Hidd el van ilyen és boldog aki ezt megéri ettől teljes amit ugy hivnak ÉLET (Ez egy válasz X üzenetére (2008. 08. 25. hétfő 19:45), amit ide kattintva olvashatsz)

Jesszusom, nem változott semmit ez a topic...

A szerelem kamu
mint tűz után megmaradt ócska hamu
a szerelem képzet
átvered magad és azt hiszed, érzed!
a szerelem szentimentális
Mint vak ló a falnak, nekiment máris.
a szerelem vonzalom...
...hogy legyen egy kósza numerád a vonaton.

folytathatnám én is az ömlengést. :P
Butaság az egész. :P

A szerelemröl sokat lehetne irni de inkább érezni kell

A szerelem fáj nagyon, a szerelem csodás, a szerelem égig emel.és a földbe döngöl, de egy biztos, nélküle élni nem tudok...
A szerelem perzselő hőség,jéggé dermesztő fagy,kín, öröm,és boldogság,üdvözülés és kárhozat.
Mégis,mégis élni, nélküle, nem lehet,nem szabad.

Földünknek legsarkán jeges vihar tombol,
fát, hegyet és völgyet biz porig rombol.
Földünknek legsarkán él két kicsiny virág,
s küzdnek elemekkel, bár ellenük a világ.
Mind, mi árthat nekik, hencegi erejét,
de a két kicsiny virág fogja egymás kezét.
Irdatlan sziklákat sodor a dühödt szél,
de a két kicsiny virág túlélést remél.
Pokolnak zord tüze a tájat felperzseli,
de virág a virágnak kezét nem engedi.
A tengerkékfolyók fájón kiszáradnak,
de a két apróságnak semmit sem árthatnak.
Szomjazó testük, ha mást már nem tehet,
átsuhan ajkukba egy csöppnyi lehelet.
A zöldellő erdők egyszer csak eltűnnek,
de a két kicsiny virág vágyai nem szűnnek.
Földünknek legsarkán, mi forrás mind elapad,
de a virágok kis szíve egymásért megszakad.
Csillagok fényét az éj súlyos láncra veri,
De virág a párját, ily vakon is megleli.
S ha köröttük végül romba dől a világ,
Akkor is megmarad együtt a két virág.

Valaki titokban...katt rá




egy nap csak egy hozzászólás a témához, vagy vond össze a mondanivalódat egy hsz.-be! az általad feltett kép inkább a szívküldi topicba való, mert itt a szerelemről kéne prózában elmondani az érzéseid.
(a másik képedet kimoderáltam: öregSam)

Félek nincs elég szó arra,
számomra mit jelentesz,
Mivel leírhatnám,
mi láncolja szíved szívemhez,
S miért fáj annyira a puszta gondolat,
Hogy nem láthatlak,
nem csókolhatom édes ajkadat.

Nem ölelhetlek át,
nem súghatom füledbe,
Mennyire vágyom Rád,
s forró szerelmedre.

Te vagy számomra a kezdet és a vég,
szerelmes énem érted forró tűzben ég.
Az érzés, mint Föld gyomrában izzó láva úgy próbál kitörni,
Az érzés, mellyel lelked szeretném körbe ölelni.

Elborítani tested szenvedéllyel,
remegő izgalommal,
boldogságot rejtő milliárdnyi csókkal.

De a múlt árnyai mégis megjelentek,
Sötét karmukkal messziről integetnek.
Cseppenként kúszik felém gyilkos mérgük,
s Te nem vagy itt, hogy megóvj ellenük.
Tehetetlenül állok az árnyakkal szemben,
Csupán hitem az, mi kitart mellettem.

Hiszek benne, hogy szeretsz,
s míg szeretsz, bennem biztos lehetsz.
Szükségem van Rád,
már nem tudnék élni nélküled,
s ha várni kell, hát várok amíg lehet.
Szeretlek, bár az idő folyton ostromol,
Ostromhoz erőt az idő hiányodból kovácsol.

-------------------------------------------------

Várok minden percet, hogy újra lássalak,
Újra és újra meg csókoljalak!
Újra kezemben tartsam kezedet,
Hogy elmondhassam,
Csak téged SZERETLEK.

Szemedbe nézve, magam látom
Veled az élet egy édes álom
Úgy érzem Te vagy az, kire vártam,
Kit örökre szívembe zártam.

Hozzád bújhatok ha valami bánt,
S tudom, hogy számíthatok Rád!
Hisz itt vagy nekem,
S nem vehet el tőlem senki sem!

Örülök hogy vagy nekem,
Köszönöm a csodás perceket.
Amit csak is veled tölthetek el,
Mert Te vagy az egyetlen
SZERELMEM!

a szerelem mindig vitákkal és veszekedésekkel is együtt jár...
mindezek mellett felemelő érzés...

Ha valakivel lehet a hóban hemperegni... ha magával tudja ragadni az a hideg, puha fehérség, ha el tudja engedni magát úgy, mint egy gyerek, akkor jó lesz vele, mert játék lesz vele minden. Játszani pedig kell, mert anélkül sötétek az éjjelek, és fázósak a hajnalok.
Ha szeretném megosztani vele minden gondolatom, érzésem, ha szeretném, hogy a része legyen nemcsak a jelenemnek, hanem a múltamnak és a jövőmnek is.
Amikor valahogy ott van velem mindig, velem együtt nézi, amit látok, amikor mindig és minden pillanatban neki mesélek...

nah...akkor példát is mutatok, nem csak parancsolgatok itt össze-vissza

ha azt gondolom, hogy mindent, de igazán mindent feladok érte/miatta..ha hiányzik, amikor nem beszélgetünk...ha hiányzik a pillantása, kézfogása, ölelése, mosolya...ha hiányzik a hallgatása---> akkor ez szerelem?

volt egyszer egy fiú, akibe nagyon szerelmes voltam, vagyis feltételezem az voltam...vele például akkor is imádtam együtt lenni, ha egy szó nem hagyta el az ajkunkat pedig aki ismer tudja, hogy nem vagyok csendes fajta...sokszor mentünk együtt haza hajnalban a mulatozások után, sokszor fagyoskodtam hozzábújva a bőrdzsekije alatt...ez biztos, hogy szerelem

és asszem az a szerelem, ha a testi vágy fölé emelkedik a lélek

most már arra is vágyom sokszor, hogy csak egymás mellett olvassunk az imádott lénnyel

Álmodtam:
hogy minden a régi, csak most vagyunk, és nem akkor és szerelem volt, összenézés, csak éppen most voltunk, a mai fejemmel, nem az akkori kamasz szeleburdi önmagam - és belenéztem a szemébe, ami ugyanolyan volt, meg fogtam a kezét, ami nem volt ugyanolyan - mert azóta fogtam már pár kezet és mindegyik másmilyen volt, és úgy tűnt, mintha ez is másmilyen lenne, nem pedig ugyanolyan. És a szeme barna volt, mosolygós, bár benne is elmúlhatott az idő, mert mélyebb volt a pillantása és ki nem mondott kérdéseket láttam a szemében. Idegen helyen álltunk, tétován bóklásztunk egy házban, amit tudtam, hogy ismerek, de álmomban most jártam benne először. És ott volt velem, nem tudom, hogy került oda, mindketten meglepődtünk, hogy mit keresünk itt együtt, ebben a szép, és ki tudja, hol van-házban, messze mindentől, de annyi év után ennyire közel egymáshoz. Hol voltunk, mi történt ennyi idő alatt, és kell-e mesélnünk erről, vagy csak örülni annak, hogy itt vagyunk, és hogy minden és mindenki elmúlt, csak mi vagyunk megint.

Jól vagyunk, és szeretjük egymást, és akkor egyszer csak előbújik ő, az álmaimban, és megnézi, jól vagyok-e, valóban minden rendben van-e, felkavar kicsit, elgondolkozom, emlékezem rá, meg az elmúlt évekre, hogy mennyi minden megváltozott azóta - hogy mennyire hittünk akkor valamiben, és hogy hiszünk-e úgy azóta bármiben is. Hogy mennyire erősek voltunk együtt és egymásért, és mennyire gyengék lettünk egymás nélkül - és ez nem azt jelenti-e, hogy eleve gyengék voltunk, és csak a másik még nagyobb szánalmassága miatt hittük azt, hogy erősek vagyunk?

Nézett rám, nagy, barna szemekkel. Nem szólt semmit - jó lett volna hallani a hangját kicsit, de egy éve nem beszéltünk még csak telefonon sem, hogy erre már nem volt képzelőerő... Így csak néztem a szemét, aztán ahogy iszik. Úgy éreztem, félek, meg hogy nehéz minden, ez az egész helyzet - mert valami mindig hiányzott, akkor is, és most is azt éreztem, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, de nem beszélhetünk, nem szólhatok hozzá, mert akkor szertefoszlik az egész kép - mint ahogy el is illant mindenestől, ahogy vinnyogni kezdett az óra...elmúlt megint három röpke óra!

Aztán végigültem a napot, tele kérdésekkel, hogy akkor mire volt ez jó, mi újság van, és benne zajlik-e valami, amit így én is átélek, vagy miért bújik elő időnként a hátsó bugyrokból minden úgy, mintha tegnap és nem a most lett volna.
Nem beszélünk, és így van rendben ez - hogy nem keressük egymást semmilyen formában sem.. De tehetetlenül állok az álmokkal szemben, amikben felbukkan és jelen van, és nem szól, nem kérdez, csak néz, szomorkás, barna szemekkel, kérdőn-vádlón, és issza a vizet, és aztán hátat fordít és kimegy egy utcára - ami azért is érthetetlen, mert szeretett a szabadban lenni, szerette a fényt és allergiás volt, mindenféle bezárt világra és a város porára is. Fogja a vizet és kimegy.
Én állok, nézem a hátát, figyelem a lépteit. Kisétál a képből, ahogy én tettem annak idején.
Felébredek: Jó reggelt!

Bocs, ha rossz helyre tettem...de a szerelem pont az a fogalom, miről a legőszintébben rímekben lehet írni, beszélni...én már csak tudom...

Érdekes módon, amikor magával ragad ez az érzelem, mindig dőlnek belőlem a szebbnél szebb gondolatok csupa-csupa rím és talán az sem véletlen, hogy a legtöbb ilyen jellegű mű verses formában születik...
...persze egyetértve Veled és a Kérésedet megfogadva, merthogy én is szerelmes vagyok Beléd! (Ez egy válasz MmePrune üzenetére (2008. 05. 15. csütörtök 13:25), amit ide kattintva olvashatsz)

én minden fórumozóba szerelmes vagyok...így nem is nagy kérés tőlem, hogy ne rakjatok be verset ide, ugye?
van verses topic..prózában nyilatkozzatok a szerelemről!
köszönöm

jah...tuuuudom...gyönyörű versek vannak, amik a lehető legszebben kifejezik e nemes érzelmet, de akkor is...

ez belefért volna a bölcseletek közé is, annyira igaz gondolatok (vers)!

(Ez egy válasz T-A-M üzenetére (2008. 05. 15. csütörtök 11:58), amit ide kattintva olvashatsz)