Legyen így! Béke veled!

Nem azt mondtam (másokkal ellentétben), hogy tudok mindent, hanem azt, hogy a saját tapasztalatomból indultam ki.
Észosztással ne magadból indulj ki. Én pusztán leírom a véleményemet.
Részemről a téma lezárva, mert nem akarok belemenni ovis ki az okosabb (naná, hogy ÉN ) játékba, sem virtuális kinek nagyobb a farka (persze, hogy nekem ) játékba.
Minden jót.

Az a baj tudod, hogy tíz évvel ezelőtt pont úgy, hasonló fogalmakkal gondolkodtam, mint Te, és én is azt gondoltam, hogy már szinte mindent tudok, és Hozzád hasonlóan osztottam az észt.

Azt kívánom, hogy maradj meg ebben a boldog tudatlan állapotban, mert kicsit fájt a megvilágosodás. Azóta tudom, hogy alig tudok valamit, de az, amit előtte tudtam az SEMMI volt.
Csak arra gondoltam az előbb, amit a hegyi beszédben mond Jézus, hogy boldogok a tudatlanok...

Ez nagyon gyenge duma volt! Ám bemutatkozásodként ezer szónál többet ért... Bravo.

Elhiszem, hogy mindent tudsz! Ne is tanulj már semmit!

Köztünk legyen szólva, nem én nem értem a másikat!
Nem akarok övön aluli lenni, de ÉN egy lassan két évtizede jól működő, kiegyensúlyozott házassággal a hátam mögött úgy vélhetem, tudom miről beszélek! Érveim, véleményeim az eddig tapasztaltakon alapulnak.
Én nem említek fel semmi "egyetlen dolgot" sem, mert nincs értelme tovább fűrészelni a tavaszi szellőt.

Sajnálom, hogy nem érted! Nem is erőlködöm tovább.

Egyetlen dolog csak. Azért nem gondol a biztonságra, mert olyan nincs! Ebben az életben nem létezik biztonság számodra abban az értelemben, ami a Te aktivitásodtól független lenne. Vagy másképpen biztonságot egy adott pillanatban Te teremthetsz magadnak, ha bírsz megfelelő képességekkel, és van önbizalmad azt használni.

Még másként biztonságot csak az a tudat adhat, hogy tudod, ha reggel fölkelsz, akkor tudsz majd este enni.

Más dolog a bizalom!

g0d1v4
Pont az a lényeg, hogy egy normális párnál NINCS alá-fölérendeltség viszony!
Ne felejtsük el, hogy nem egy szerepjátékról van szó, hanem a való életről. Tehát ha valami nem tetszik az egyik félnek, az a természetes, hogy azt szóvá teheti, a másik ezt elfogadja.

hímbivaly
"Ha az ígerem, hogy kitartok valaki mellet, az nem azt jelenti, hogy a szabadságom egy részét átadom neki"

Pedig azzal, hogy kitartasz mellett, hogy alkalmazkodsz hozzá, bizony, a szabadságod egy részéről is lemondasz. És ezt pozitívumként éled meg!

g0d1v4
"Az én a tiéd, te az enyém számomra az egymás mellet állást fejezi ki, nem a (jobbik esetben kölcsönös) kiszolgáltatottságot."

Szerintem jóval többet! Ugyanis e megerősítéssel tudomásul veszik a felek, hogy ezután felelőséggel tartoznak a másikért, hogy jóban-rosszban (ahogyan azt szintúgy kimondják) együtt maradnak.
Egy kérdés. Miért a "kiszolgáltatottság" jut az eszedbe, és miért nem a "biztonság"?

A póráz mindig kötöttség, alá-fölérendeltségi viszony. Szimbolikusan és a valóságban is. Persze, elvileg felajánlható, vállaható effajta kötöttség, de ez szerintem annak is hatalmas (vállalhatatlan ) teher akinek a kezébe kerül a póráz vége, de előbb-utóbb annak is, aki a nyakába veszi a másik végét.
Az én a tiéd, te az enyém számomra az egymás mellet állást fejezi ki, nem a (jobbik esetben kölcsönös) kiszolgáltatottságot.

Én a tied, Te az enyém.

Ugye hogy ismerős? Pediglen e szavakkal egy birtokviszony jön létre. Amivel lehet élni, és lehet visszaélni is akár. Amit lehet pozitív és lehet negatív tényként is kezelni, pedig mint ahogyan sok egyéb minden, ez is egyénfüggő. Lásd vak komondor esete... :(
A pórázt páran említették, többségükben negatív felhanggal. Pedig az egyfajta védelmet is ad, pro és kontra.

Az ún. vétó jog az nem valami féle kölcsönös birtokviszonyból fakad, hanem abból az igényből, hogy tekintetbe vegyük a társunk. Tekintetbe vegyük az igényeit, vágyait, problémáit, gátjait stb.

A gyakorlatban, azonban ha ez túl megy egy határon akkor megöli az őszinteséget, mellékutakra kényszerítve a másik felet. Ha pedig valaki hazugságra kényszerül ott már nincsenek gátak. Ott a legjobb esetben is a tekintetbe vétel a titkolózásban, illetve a konspirációban merül ki, lehetővé téve, hogy a megcsalt fél ne vegye észre, ha nem akarja.

A birtokviszony az biztosan megöl minden kapcsolatot. Egy emberi lényt nem lehet megfosztani a szabadságától büntetlenül!

Az ún. vétó jog az nem valami féle kölcsönös birtokviszonyból fakad, hanem abból az igényből, hogy tekintetbe vegyük a társunk. Tekintetbe vegyük az igényeit, vágyait, problémáit, gátjait stb.

A gyakorlatban, azonban ha ez túl megy egy határon akkor megöli az őszinteséget, mellékutakra kényszerítve a másik felet. Ha pedig valaki hazugságra kényszerül ott már nincsenek gátak. Ott a legjobb esetben is a tekintetbe vétel a titkolózásban, illetve a konspirációban merül ki, lehetővé téve, hogy a megcsalt fél ne vegye észre, ha nem akarja.

A birtokviszony az biztosan megöl minden kapcsolatot. Egy emberi lényt nem lehet megfosztani a szabadságától büntetlenül!

" Fura, hogy a férfiak jó része még a nagy nyitottság közepette is úgy beszél a partneréről, aki felett döntési jogkörrel rendelkezik"

Mert így van. És ugyanez visszafelé is igaz. A feleség is döntési jogkörrel (vagy ha úgy jobban tetszik, vétójoggal) bír a férje felett.
Ugyanis ha egy (házas)pár már az összeköltözés, a közös élet, a vagyonközösség, a közös utódok bevállalása mellett dönt, akkor magától értetődő az, hogy igenis van beleszólási jogkörük lesz abba, hogy mit csinál a másik. Abba meg még inkább, hogy kivel fekszik le! Mert nem csak felelőséggel tartozik a másikért, de érdeke is az, hogy a kapcsolatuk kiegyensúlyozottan működjön.
Ne felejtsük el azt, hogy a konvencionális, mondhatni "maradi" párkapcsolatokba egy cseppet sem fér bele semmiféle nyitottság, netán swingerklub, hármas vagy négyes fogat. Sőt, egy félrelépés akár válóok is lehet..

Szerintem meg inkább azzal van probléma, hogy sokak számára a 'nyitott' egyfajta szinonímája a 'modernebb'-nek, vagy a 'jobb'-nak. Sokan hajlamosak (kényszeresen) pozícionálni magukat és természetesen följebb, előrébb és ennek egyik eszköze, ha a saját kapcsolatszervezési modelljüket univerzálisan haladóbbnak, minőségibbnek gondolni, hirdetni.
Jellemzően ők azok, akik más területeken is(itt leginkább a szexualitással kapcsolatos dolgokban jelenik meg) hajlamosak kinyilatkoztatásokra. Az egyik ilyen kedvencem volt, amikor megtudhattam, hogy a női örömök netovábbja, a non plus ultra a DP! Nos én ezzel (nem a DP-vel ) valahogy úgy vagyok, hogy amig egy kapcsolat összes aspektusát nem tudom összehasonlítani egy másikkal (vagy a sajátommal) addig sok értelme nincs a méricskélésnek. Utána sem, de az más történet. Sokan esküsznek erre, vagy arra, de valahogy mégis látni és olvasni, hogy emberek milliói élnek át kapcsolati válságokat, éveken át fentartott kapcsolatok hullanak szét idővel vagy éppen a korlátlan szabadságtól megcsömörlött emberek igyekeznek kétségbesetten valami stabil pontot találni, amiben megkapaszkodhatnak... az inga leng, a két végpont között.
Ezért is gondolom, hogy egy kapcsolat milyenségét meghatározza az abban résztvevők kapcsolat előtti élete is és éppen emiatt nehéz mindenki számára ízletes recepttel szolgálni. Túl sokváltozós az egyenlet, még ha a társadalmi környezet nyomását megpróbáljuk kiküszöbölni (úgysem lehet teljesen)
Ami még talán zavar ebben az egészben, az az, hogy vannak, akik számára az, hogy egy kapcsolat adott szituációban akár lemondással is járhta, már rögtön, reflex szerűen elutasítást vált ki. Rögtön korlátokat, meg szabadságot, elengedést, kisajátítást kezdenek emlegetni...

Szerintem meg inkább azzal van probléma, hogy sokak számára a 'nyitott' egyfajta szinonímája a 'modernebb'-nek, vagy a 'jobb'-nak. Sokan hajlamosak (kényszeresen) pozícionálni magukat és természetesen följebb, előrébb és ennek egyik eszköze, ha a saját kapcsolatszervezési modelljüket univerzálisan haladóbbnak, minőségibbnek gondolni, hirdetni.
Jellemzően ők azok, akik más területeken is(itt leginkább a szexualitással kapcsolatos dolgokban jelenik meg) hajlamosak kinyilatkoztatásokra. Az egyik ilyen kedvencem volt, amikor megtudhattam, hogy a női örömök netovábbja, a non plus ultra a DP! Nos én ezzel (nem a DP-vel ) valahogy úgy vagyok, hogy amig egy kapcsolat összes aspektusát nem tudom összehasonlítani egy másikkal (vagy a sajátommal) addig sok értelme nincs a méricskélésnek. Utána sem, de az más történet. Sokan esküsznek erre, vagy arra, de valahogy mégis látni és olvasni, hogy emberek milliói élnek át kapcsolati válságokat, éveken át fentartott kapcsolatok hullanak szét idővel vagy éppen a korlátlan szabadságtól megcsömörlött emberek igyekeznek kétségbesetten valami stabil pontot találni, amiben megkapaszkodhatnak... az inga leng, a két végpont között.
Ezért is gondolom, hogy egy kapcsolat milyenségét meghatározza az abban résztvevők kapcsolat előtti élete is és éppen emiatt nehéz mindenki számára ízletes recepttel szolgálni. Túl sokváltozós az egyenlet, még ha a társadalmi környezet nyomását megpróbáljuk kiküszöbölni (úgysem lehet teljesen)
Ami még talán zavar ebben az egészben, az az, hogy vannak, akik számára az, hogy egy kapcsolat adott szituációban akár lemondással is járhta, már rögtön, reflex szerűen elutasítást vált ki. Rögtön korlátokat, meg szabadságot, elengedést, kisajátítást kezdenek emlegetni...

Beszéljünk. Pontosan melyik részre gondolsz? (mert van pár felvetése)

Bocs én nem yorka teljesen átlagos értéktelen hozzászólásából indulok ki, aminek egyetlen pozitívuma, hogy bedobta a "póráz" szót.
Az erre az említésre jövő gondolat ébresztő hozzászólásra próbálok reagálni.

Számomra a póráz szimbólumnak itt sincs semmi köze ahhoz, a kontextushoz, ahogy először fölvetődött, így nincs is értelme védened se azt a hozzászólást, se az elkövetőjét, mert teljesen érdektelen!

Beszéljünk arról, amit g0d1v4 fölvetett, mert lényeges téma!